Művésztelep
Ugyan a múltban kétszer is volt már művésztelep Csantavér községben (1956-ban és 1968-ban), rendszeresnek nem volt mondható, amivel ellentétben a 2025. július 25. és 27. között megrendezésre került rövidke alkotótábor szeretne az előszele lenni egy hosszú távú kezdeményezésnek, ahol a művészek több napon keresztül alkothatnak együtt. A Bartók Béla Művelődési Egyesület a művészteleppel bővítette képzőművészeti programjait, ezzel otthont adva egy nemcsak helyi, hanem nemzetközi eseménynek is (mivel a vajdaságiakon kívül Magyarországon és Horvátországban élő résztvevők is érkeztek).
Művésztelepek:
Művésztelep 2025
„Minden kétséget kizáróan, ha sikerrel jár a művésztelep és jövőre is megismételjük, valamint ha a város vezetősége is állandósítaná, akkor egy gyűjtemény ezekből a művekből minden érdeklődésre számot tarthat...” – írja Ács József a Zentai
Művésztelep 1968 (visszatekintés)
Magyar Szó-ban megjelent cikk az 1968-os művésztelepről: Művésztelep nyílik Csantavéren Ma kezdi meg munkáját a csaptavéri művésztelep, amelyen főleig fiatalok vesznek részt. Csantavérnek már van művésztelepi hagyománya, hiszen évekkel ezelőtt itt tartották az első írótáborozást.

